Tartalom
A mutációs ráta annak az esélye, hogy a nukleotid kimarad vagy megváltozik a DNS-ben, amelyet a DNS-feldolgozás természetes hibái (spontán mutáció) vagy külső ágensek (indukált mutáció) okoz. Ezt az arányt nem szabad összetéveszteni a mutáció gyakoriságával, amely a mutáció előfordulásának száma egy adott generációban. Egy adott faj mutációs sebességét általában extrapolálják az adatokból, összehasonlítva az összes DNS-szekvenciát a fajok keresztmetszetében a leszármazottaikéval. A laboratóriumban ezt általában egy fajminta izolálásával és több generáción át történő szaporodásának lehetővé tételével végzik.
A fajmutációs ráta kiszámítása
1. lépés
A folyamat megkönnyítése érdekében szerezzen be egy hermafrodita faj (amely megtermékenyíti saját petéjét és nem igényel partnereket) mintacsoportját, amelyek gyorsan szaporodnak, és amelyek számára laboratóriumban reprodukálhatja az életkörülményeket. A Caenorhabditis Elegans egy kis körteféreg-faj, amely megfelel ezeknek a kritériumoknak, és mutációjának mértékét korábban is tesztelték.
2. lépés
Szekvencia és rögzítse a faja DNS-ét.
3. lépés
Különítsen el minél több különböző fajú egyedet, hogy hosszú ideig kezelhesse, fenntartsa és megfigyelhesse olyan körülmények között, amelyek között a teremtményről ismert, hogy boldogul. Ez minimalizálja a természetes szelekció hatását azáltal, hogy csökkenti a genetikai mintáját.
4. lépés
Minden fajfajta esetében csak egy utódot tartson fenn.
5. lépés
Hagyja, hogy minél több generáció keljen fel és haljon meg, pontosan jelezve, hány generáció telt el az egyes nemzetségeknél.
6. lépés
Vegyél egy véletlenszerű vagy teljes DNS-mintát a végső utódodból, és hasonlítsd össze az eredeti faj szekvenciájával. Számolja meg a változások számát.
7. lépés
A kísérlet végén használja a következő egyenletet a fajának mutációszámának kiszámításához: µ = m / (L x g x b)
ahol: µ = mutációs ráta m = megfigyelt mutációk száma L = kísérleti törzsek száma g = átlagos generációk száma b = szekvenált bázispárok száma