Tartalom
A romantikus zene gyökerei a klasszikus zenei stílusban vannak. A klasszicizmusban kiemelkedővé vált harmonikus formák és eszmék fejlődése a romantika korában kibővült. Ez hasonlóságokat és különbségeket eredményezett a zene két periódusa között. Amikor a zeneszerzők inkább a zene egyéni perspektíváját kezdték meghatározni, szemben a csoportos perspektívával, a romantikus zeneszerzők elkezdték feszegetni a harmonikus forma és funkció határait.
Beethoven szerepe
Mindkét időszak egyik legrejtélyesebb zeneszerzője Beethoven volt. Zenéje stílusában ellentmond önmagának. Első szimfóniái a klasszikus korszak darabjaiként szólnak, konkrétan az első két szimfóniája. Innentől kezdve zenéje romantikus stílusra változott. A klasszikus zene merev formái akkor kezdtek szétesni, amikor megírta a rendkívül programszerű "Ötödik szimfóniát". Ez a szimfónia egy 4 nótás győzelmi motívumot használt, amelyben a dal a háborúban elért győzelem meséjét ábrázolja. Ez ellentétben áll az abszolút klasszikus periódussal, amely zenei témákkal és nem feltétlenül emberi kifejezéssel foglalkozott.
Fejlődés
A klasszikus zeneszerzők megpróbálták elkerülni a kaotikus zenét a barokk korból. A romantikus zeneszerzők azonban nem próbáltak eltávolodni a klasszikus zenétől. A filozófiák ezen megkülönböztetése fontos a két stílus közötti különbség összehasonlításakor. Míg a klasszikus korszak valami egészen újat akart létrehozni, a romantikus időszak megelégelte a klasszikus korszak eszméinek kibővítését és fejlesztését. Az elképzelések ezen átfedése okozza a nehézségeket megkülönböztetni sok zeneszerzőt a romantikus korszak kezdetétől és a zeneszerzőket a klasszicizmus végétől.
Megszegni a szabályokat
A klasszicizmus célja a rend megőrzése és a dallamok lehető legtisztább bemutatása volt. Emiatt a klasszikus korszak akkordjai nagyon egyszerűek voltak, és nagymértékben a major-minor skála arányán alapultak. Ez a hozzáállás a zenei szabályokhoz a romantikus időszakban megváltozott. A romantikus időszak zeneszerzői elkezdték bővíteni a szonáta szerkezetét, fejlettebb és kromatikusabb akkordokkal elhomályosítva a dallamot, és létrehozva egy új zenei stílust, amely kifejezte a zene drámai és nem feltétlenül fizikai vonatkozásait. A romantikus generáció félretette azokat az ötleteket, amelyek nem szolgálták ki azonnali szükségleteiket, és fenntartotta a zenéjüket javító koncepciókat.
A határok feltárása
A klasszikus zeneszerzők megelégedtek azzal, hogy az elfogadható zene bizonyos tartományán belül maradtak. Az akkordfelbontások mindig ugyanazok voltak, a mozdulatok, a metszetek és a billentyűk közötti viszony megtartotta az arányt. A romantikus zeneszerzők meghosszabbították ezeket a határokat, új akkordokat, szokatlan kulcsváltozásokat vezettek be, és sok szempontból ellentétesek voltak a klasszikus időszakban kialakult eljárásokkal és politikákkal. Bár az olyan formák, mint a szonáta, a szimfónia és a repülés is változatlanok maradtak, e formák értelmezése drámai módon megváltozott, jelentősen kibővítve e formák hosszát és jellegét.
zenei stílus
A klasszikus korszaknak következetes zenei stílusa volt. Ha ebben az időkeretben dalszerző lennél, akkor tudnád, mit várnak tőled. Haydn hatalmas hatással volt a klasszikus zene fejlődésére, Mozart pedig a stílus finomítását és tökéletesítését szolgálta. Beethoven klasszikus stílusban kezdett írni, de elhagyta őt, és egy romantikusabb stílus felé vezetett. A korai romantikus zeneszerzők, például Brahms és Schubert, közelebb maradtak a klasszikus hagyományokhoz és az egyszerűbb akkordszerkezetekhez. Viszont a romantikus időszak végén olyan zeneszerzők, mint Wagner és Strauss, a tonalitás lényegét erőltették. Ezek a zeneszerzők utat nyitottak a zeneszerzők következő generációjának.