Tartalom
Az irodalom modernista mozgalmát, amely a 19. és 20. század közepe között zajlott, olyan újítások jellemezték, mint a narratíva a tudatáramlásban, az elbeszélési idő tágulása és összehúzódása, valamint a szétaprózott elbeszélő ívek. A kortárs irodalom (gyakran posztmodernnek hívják) tovább ment a műfajok és a pastiche, az új média, az abszurdizmus és az irónia paródiájának elemeinek beépítésével, egy önreferenciális stílus kidolgozásával, amely felhívta a figyelmet saját mesterkéltségére.
Nem paródiák
A modernista irodalom egyes műveiről már ismert volt, hogy felforgatták a klasszikus műfajokat, például a hősi eposzt, a műfaj elemeinek pastiche formájában történő parodizálásával. De a posztmodern művek ezt a technikát még megfontoltabban és tudatosabban használták. Néhány példa: Thomas Pynchon „A gravitáció szivárványa”, amely a képregényekből és a népművészetből veszi át a témákat, valamint a „Meztelen ebéd”, William S. Burrough, amely a detektív fikció elemeit tartalmazza.
Új média
A posztmodernizmus abban különbözik a modernizmustól, hogy feltárja a háború utáni időszakban elszaporodott médiakörnyezetet. Néhány példa Hunter S. Thompson önreferenciális újságírói stílusa olyan művekben, mint a "Félelem és téveszmék Las Vegasban", valamint az, ahogy Don DeLillo beépíti a rádió- és televíziós híreket a "Fehér zaj" szappanoperájába.
Abszurdizmus
Az abszurd témát olyan modernista mozgalmak fejlesztették ki, mint a szürrealizmus és a dadaizmus, és még fontosabb szerepet játszott a posztmodern irodalomban. A posztmodern abszurdizmus egyik legismertebb alkotása Samuel Beckett „Godot-ra várva” című műve, amelyben két szereplő abszurd módon vár egy olyan eseményre, amely soha nem fordul elő.
Irónia
A posztmodern művek talán legismertebb vonása az irónia, az önreferenciák és a szándékos mesterkedés használata. A modernizmusban az iróniát gyakran egy adott műfajra hivatkozva vagy elbeszélő erőforrásként használták, a posztmodernben azonban az iróniát az irodalom, a művészet és a kultúra egészének gondolatának megkérdőjelezésére használják. Néhány példa: Vlagyimir Nabokov „Fogo Pálido”, aki egy verset használ a könyv belsejében az irodalom tudományos tanulmányainak szatirizálására, valamint Jorge Luis Borges „Párbeszéd a párbeszédről” című novelláját.